10.15

Véletlen
Tanár-diák kosármeccs az egyik legjobb pécsi középiskolában, amolyan vendégtanár vagyok, erősíteni (?) az oktatók gárdáját. A sorsolásnál kiderül: kiemelnek minket, nem kell végigmenetelnünk a fárasztó csoportkörön, rögtön az elődöntőben vagyunk. Dőlnénk hátra nyugodtan, amikor egy csapásra megvilágosodunk - ez ugyanis egyben azt is jelenti, hogy mindössze egy meccset játszunk. A tavalyi bajnokkal. Akiknek van egy kétméteres centerük, meg három bedobójuk, mindegyikük igazolt játékos. Ijedtségünket látva mosolyogva tárják szét a kezüket a szervezők: véletlen, hogy így alakult. Akár el is hihetnénk - csak az a kárörvendő, diák-visszavágó tekintet tesz mindent zárójelbe.
(Michael Jordan: Maybe it’s my fault)