Levélmennyország
A délután olyan volt, mint egy svéd gyerekvers: egyszerre vidám és abszurd. Összeszedtük a már régóta a földön alvó leveleket, s a kupacot lassanként átpakoltuk a kerti grillsütőbe. A nagyjából tizenöt perces művelet másfél órásra húzódott, a gyerekek nem kapkodtak. Apa, a levelek a levélmennyországba kerülnek, kérdezte egyszer csak Julcsi. Igen, válaszoltam habozás nélkül. De hát az anyukájuk, a fa, még itt van, nem fognak így ott unatkozni, jött az újabb kérdés. Nem, mert a barátjuk, a fű már ott várja őket, mondtam kis gondolkodás után. Apa, akkor legyen ez a mai a levélhalottak napja, mondta később Julcsi, miközben a lángokat néztük. Legyen, bólintottam rá.
(Katie Melua: Just Like Heaven)